Szegedi Szefo Fonalfeldolgozó Zrt. - állás és munka - 1 db - Jobinfo
Company logo

Szegedi Szefo Fonalfeldolgozó Zrt. - állás és munka - 1 db - Jobinfo

Foglalkoztattak:
Állás: 1 db

Cégbemutató

A vakok Országos Szövetsége Délmagyarországi Csoportja küzdelmes kezdeményezésén alapulóan - a Szeged Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1953. július 2. ülése, 1151-27/6/1953. számú határozata által - érkezett el a társaság jogelődje, a „Fonalmentő Vállalat”, 1953. november 2. időpontú alapítása, egyben működésének kezdete 27 fő alapító alkalmazott dolgozóval.

Az alapító alkalmazottak között van † dr. Jáksó László Úr, aki az 1953. augusztus 6. kinevezésétől, 34 éven át volt a vállalat igazgatója, nevéhez illetve munkásságához meghatározóan kötődik mindaz, ami ma is a társaság működésének szellemiségbeli és tárgyi kereteit alkotja.

Az alapítástól kezdődően az elmúlt évtizedek alatt sok ezer megváltozott munkaképességű és fogyatékos személy dolgozott a vállalatnál illetve a társaságunknál, akiknek a munkavégzése, emberi tisztessége ma is példát mutat számunkra, a nyugdíjas munkatársakra tisztelettel gondolunk, illetve emlékezünk.
Küldetésünk:
Mottó:
„ A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció mentességgel párosuló pozitív cselekvés”
Társaságunk a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának - kvázi piaci szereplői státusú - bér- és költségkompenzációs támogatási rendszere figyelembevételével egy olyan rehabilitációs foglalkoztatási modellt fejlesztett ki és működtet, amelyben egymásra épül - egyben a személyes rehabilitációs terven illetve a megváltozott munkaképességű és fogyatékos munkatársunk aktív közreműködésén alapulóan - a folyamatos fejlesztés - fejlődés, az előrehaladás lehetőségét biztosítva, egy szervezeti egységben ötvözi az integrált foglalkoztatásra való felkészítést - azaz a tranzit foglalkoztatási funkciót („védett foglalkoztatás”) és a versenyágazati tevékenységgyakorlásán keresztül biztosítja az integrált körülményeknek megfelelő foglalkoztatást.
A vakok Országos Szövetsége Délmagyarországi Csoportja küzdelmes kezdeményezésén alapulóan - a Szeged Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1953. július 2. ülése, 1151-27/6/1953. számú határozata által - érkezett el a társaság jogelődje, a „Fonalmentő Vállalat”, 1953. november 2. időpontú alapítása, egyben működésének kezdete 27 fő alapító alkalmazott dolgozóval.

Az alapító alkalmazottak között van † dr. Jáksó László Úr, aki az 1953. augusztus 6. kinevezésétől, 34 éven át volt a vállalat igazgatója, nevéhez illetve munkásságához meghatározóan kötődik mindaz, ami ma is a társaság működésének szellemiségbeli és tárgyi kereteit alkotja.

Az alapítástól kezdődően az elmúlt évtizedek alatt sok ezer megváltozott munkaképességű és fogyatékos személy dolgozott a vállalatnál illetve a társaságunknál, akiknek a munkavégzése, emberi tisztessége ma is példát mutat számunkra, a nyugdíjas munkatársakra tisztelettel gondolunk, illetve emlékezünk.

Küldetésünk:
Mottó: „ A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció mentességgel párosuló pozitív cselekvés”Társaságunk a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának - kvázi piaci szereplői státusú - bér- és költségkompenzációs támogatási rendszere figyelembevételével egy olyan rehabilitációs foglalkoztatási modellt fejlesztett ki és működtet, amelyben egymásra épül - egyben a személyes rehabilitációs terven illetve a megváltozott munkaképességű és fogyatékos munkatársunk aktív közreműködésén alapulóan - a folyamatos fejlesztés - fejlődés, az előrehaladás lehetőségét biztosítva, egy szervezeti egységben ötvözi az integrált foglalkoztatásra való felkészítést - azaz a tranzit foglalkoztatási funkciót („védett foglalkoztatás”) és a versenyágazati tevékenységgyakorlásán keresztül biztosítja az integrált körülményeknek megfelelő foglalkoztatást.

Jelentkezésedet várjuk:

Adatlap

Varró(Nő)

Cég neve: Szegedi Szefo Zrt.

Munkavégzés helye: Szeged

Forrás: Profession
Forrás: Profession
Feladatok: Ipari varrógépek ismerete, gépek kezeléseKülönböző varrás-technológia alkalmazásaMűveleti folyamatok, minőségi követelmények precíz betartásaKülönböző modellek technológiai utasítás szerinti előállítása Elvárások: Ipari varrógépek ismerete, gépek kezeléseKülönböző varrás-technológia alkalmazásaMűveleti folyamatok, minőségi követelmények...